|
Vykintas BALTAKAS
(LIT)
Vilniusban született 1972-ben.
Zeneszerzést 1990-93-ig a vilniuszi Zeneakadémián,
majd 1993-97 között a zeneszerzést és vezénylés is a
karlsruhe-i Zeneakadémián, az Eötvös Péter Nemzetközi
Intézetben, a Conservatoire National Supérieur-ban
valamint az IRCAM kurzusain tanult.
Számos ösztöndíjban és elismerésben részesült: Fiatal
Karmesterek Versenye, Kaunas, második díj (1990); a
Darmstadti Nyári Kurzus díja "Pasaka" című zongora
darabjáért; (1996), a Heinrich Strobel Alapítvány
zeneszerző ösztöndíja (1996); a Herrenhaus Edenkoben
ösztöndíja (1997); Nadia és Lili Boulanger Nemzetközi
Alapítvány ösztöndíja Párizsban (2000 és 2002);
"Orléans XX. Százada" Nemzetközi Zongoraverseny
zeneszerző díja a "Pasaka" című darabjáért (2002);
második helyezés Bad Homburger Zeneszerzők Versenyén
(2002), Claudio Abbado Nemzetközi Zeneszerzői Díj
(2003); "Legjobb Litván Színházi Zene" elismerés
"Cantio" című művéért (2004).
A vilniusi "Penki vejai" ének együttes és az "Aidija"
kamarakórus alapítója és karmestere volt
1990-1993-ig, asszisztensként dolgozott a karlsruhei
Oper-Schule-ban 1994-1996-ig, Eötvös Péter zeneszerző
asszisztense 1995-től és a L‘Ensemble du nouveau
Siècle, karmestere volt Strasbourgban 1995 és 1997
között.
Műveit Európa számos helyszinén játszották:
Ferienkursi für neue Musik, Darmstadt (1996 /1998),
Schloß Rheinsberg Opernfestival (1997), Kölni
Filharmónia, Wien Modern Festival (1998), Ars Musica
Brüsszel (2000), Tanglewood Zenei Fesztivál (2000),
Gasteig Hall Munich (2001), Queen Elizabeth Hall
London (2003), Maerz Musik Festival Berlin (2003),
Musica Strasbourg (2003), Centre Pompidou Párizs
(2003), Münchener Biennale (2004), Velencei Biennale
(2004), Musica viva München (2004), Wittener Tage für
neue Kammermusik (2005), Ars Musica Brüsszell (2006),
Maerzmusik Berlin (2006).
Legjelentősebb darabjai a Pasaka zongorára
(1995-1997), RiRo szoprán hangra és trombitára
(1995-1999), Ouroboros (2004) és (co)ro(na) (2005)
együttesre, Poussla, együttesre és zenekarra
(2002-2004, 2006), Cantio – színházi zene (2004).
Különböző együttesekkel és zenekarokkal működik
együtt: : a Bajor Rádió Szimfónikus Zenekarral, a
berlini Deutsches Symphonie-Orchesters-el, a Berlini
Rádió Szimfónikus Zenekarával, a WDR Kölni Rádió
Szimfónikus Zenekarral, valamint az Ensemble Modern
(Frankfurt ), az Ensemble InterContemporian (Párizs),
a Klangforum Wien, a London Sinfonietta és más
zenekarokkal.
Műveit az Universal Edition Wien, Aust-Musik-Verlag
Köln adják ki.
|
|
|
EÖTVÖS Péter (H)
A 20. század zenéjének egyik
legismertebb tolmácsolója. Zeneszerzői és karmesteri
pályáját Stockhausen és Boulez munkatársaként kezdte.
1978-tól 1991-ig a párizsi Ensemble InterContemporain
művészeti igazgatója, 1985-től 1988-ig a londoni BBC
Szimfonikus Zenekarának első vendégkarmestere,
1992-95 között pedig a Budapesti Fesztiválzenekar
állandó vendégkarmestere.
Jelenleg a Holland Rádió Kamarazenekarának állandó
karmestere, a budapesti Nemzeti Filharmonikus Zenekar
kortárs zenei vendégkarmestere és a kölni
Zeneművészeti Főiskola professzora.
1991-ben fiatal karmesterek és zeneszerzők
továbbképzésére megalapította a Nemzetközi Eötvös
Intézetet.
Munkája elismeréseként 1988-ban a francia
kulturális minisztertől az Officier de l'ordre des
l'arts et des lettres állami kitüntetést kapta.
1997-ben Budapesten a Bartók-Pásztory díjjal
tüntették ki. 1997-ben a berlini Akademie der Künste,
1998-ban a budapesti Széchenyi Irodalmi és Művészeti
Akadémia, 1999-ben pedig a drezdai Sächsische
Akademie der Künste választotta tagjai közé. 2000-ben
megkapta a Christoph und Stephan Kaske Stiftung
jubileumi díját. 2001 májusában a művészi tevékenység
elismerésére újonnan megalapított Gundel-díjat
vehette át Budapesten "Az álmok hídján mentem át"
című színpadi hangjátékáért.
Kompozícióit világszerte játsszák. Operája, a Három
nővér 1998-ban elnyerte a Grand prix de la critique
1997/98 - Prix Claude-Rostand (Párizs), a Victoires
de la Musique Classique et du Jazz 1999" (Párizs) és
a Prix Caecilia (Brüsszel) díjakat. 2001-ben neki
ítélték a Gramofon Magazin által alapított Magyar
Klasszikus Díjat.
Művei az Editio Musica Budapest, a Salabert Paris,
a Ricordi München és a Schott Music Mainz kiadóknál
jelennek meg, lemezen pedig a BMC, DGG, ECM, EMI,
Gramophon AB BIS, Kairos Wien kiadásában kerülnek
forgalmazásra.
|
|
|
Georg Friedrich HAAS (1953)
(A)
Graz-ban született. Zenei
tanulmányait a grazi zeneművészeti főiskolán végezte,
zeneszerzés, zongora és tanári szakon. A bécsi
zeneművészeti főiskolán PhD-zett. 1978-1997 között a
grazi zeneművészeti főiskola tanára volt.
Munkáit számos elismeréssel jutalmazták: Sandoz Prize
(1992), a Kulturális Minisztérium fiatal zeneszerző
díja (1995), Bécs város Ernst Krenek díj a Nacht c.
operáért(1998), a salzburgi fesztivál jövő
zeneszerzője díja (1999), Andrzej Dobrowlski
zeneszerzői díj (2004) stb.
Számos művet írt különböző fesztiválok és intézmények
felkérésére: Nacht ( koncert és szímpadi
változat), 24 felvonásos kamaraopera, aus freier Lust
... verbunden...basszus fuvolára, basszus klarinétra
és két ütősre, de terrae fine szóló hegedűre, flow
and friction mikrotonális zongorára, négy kézre,
Torso és ...sodass ich’s hernach mit einem
Blick gleichsam wie ein schönes Bild... im Geist
übersehe, in vain 24 hangszerre, tria ex
uno hegedűre, csellóra, fuvolára, klarinétra,
zongorára és ütőhangszerekre, In iij.
Noct., String Quartet No. 3, die schöne
Wunde kamaraopera, Natures mortes zenekarra, String
Quartet No. 4; Opus 68 Alexander Skrjabin No 9.
zongoraszonátája nyomán, zenekarra; Concerto
gordonkára és nagy zenekarra, Ritual 12 nagydobra és
3 rézfúvós zenekarra.
Műveit Európa számos fesztiválján előadták: Wien
Modern, Musikprotokoll Graz, Bregenz Festival,
Witten, Ars Musica Brüsszel, Insel Musik Berlin,
Musik der Zeit Köln, Frankfurt Alte Oper, Darmstädter
Ferienkurse, Biennale Venedig, Őszi Fesztivál Párizs,
Musica Nova Helsinki, Huddersfield Festival, Zurich,
Seville, Barcelona, Royaumont, Oslo, valamint
Akiyoshidai Festival (Japán), és New York. Haas
2002-től ismét tanít a grazi zeneművészeti főiskolán,
jelenleg Bécsben él.
|
|
|
Florian HOELSCHER
(D)
1970-ben a németországi
Würzburgban született. Freiburgban, Párizsban és
Kölnben Robert Levin, Michel Béroff and
Pierre-Laurent Aimard mellett tanult. Különböző
versenyeken elért korai sikerei után szóló és
kamarazenei koncerteken szerepel Európa szerte és az
USA-ban.
A stuttgarti Ensemble "ascolta" alapító tagja, de
rendszeres meghívottja az "Ensemble Modern",
"Ensemble Aventure" és Ensemble "Musikfabrik“-nak.
Szólistaként olyan karmesterekkel dolgozott, mint
Eötvös Péter, Christopher Hogwood, Dominique My, Mark
Foster, Kaspar de Roo, Joseph Swensen és Stefan
Asbury, kamarapartnerei többek között Rainer
Kussmaul, Jean-Guihen Queyras, Chen Halevi és
Christian Hommel.
Szólóestjei elhangzottak a "Présences" -, (Radio
France, Paris), a stuttgarti "Eclat", a szombathelyi
Bartók Fesztiválon, az IRCAM, (Festival Agora), a WDR
Köln, a Théâtre du Châtelet, Paris, a Tonhalle
Zürich-ben, valamint Genf, Luxembourg, Nápoly és
Prága koncerttermeiben. Továbbá játszott a
Ludwigsburger Schlossfestspiele-ben a frankfurti Alte
Oper-ben, és a Paris-Royomont fesztiválon.
CD hangfelvételein Robert Schumann műveit, E.T.A
Hoffmann összes zongoraszonátájának felvételeit, B.
Martinus "Toccata e due Canzoni"- (vezényel:
Christopher Hogwood), Dieter Schnebel énekeit,
valamint Marco Stroppa "Miniature estrose"-t
hallhatjuk.
Hamarosan megjelenik Boris Müllerrel
(ütőhangszerek)közösen készített CD-je, melyen Iannis
Xenakis Solo és Duo művei lesznek hallhatóak. Florian
Hoelcher kortárs zongora és kamarazenét tanít a
trossingeni Zeneakadémián.
|
|
|
Johannes KRETZ
(A)
1968-ban született Bécsben. A
bécsi Zeneakadémián F. Burtnál és M. Jarellnél
zeneszerzést és pedagógiát, a Bécsi Egyetemen pedig
matematikát tanult.
1992-93 között a párizsi IRCAM-ban Marco Stroppával
és Brian Ferneyhough-val folytatott számítógépes
zenei tanulmányokat, és kidolgozta a "KLANGPILOT"
hangszintézis szoftver programját.
1996-2001 között a bécsi Konzervatórium zeneelmélet
és zeneszerző tanára volt. 1997-től a Music
University of Vienna számítógépes zene tanára;
2001-től ugyanott zeneelméletet, 2004-től
zeneszerzést is tanít Michael Jarell osztályában.
Számos művészeti csoport bizottsági tagja és
társalapítója:www.newtonensemble.info,
www.ikultur.com
és PRISMA (centro tempo reale, Firenze).
1994-2003 tanársegédként dolgozott a szombathelyi
Nemzetközi Bartók Fesztivál zeneszerző és
számítógépes zene kurzusán.
Műveit játszották Európa szerte (Ausztria,
Németország, Franciaország, Magyarország, Litvánia,
Lengyelország, Törökország), valamint Argentínában,
Tajvanon és Dél-Koreában.
Számos művet komponált olyan együttesek felkérésére,
mint a Konzerthaus Wien, Klangforum Wien, Ensemble On
Line, Vienna Flautist, quartett22, Lemgoer Orgeltage,
Haller Bachtage, Triton Trombone Quartett, Wiener
Kammerchor stb.
Különböző ösztöndíjak mellett számos elismerést is
kapott: Osztrák szövetségi díj 1997, Christoph Delz
Alapítvány díja, Svájc 2002, Körner Díj 2004, Az
Osztrák kormány díja 2004.
|
|
|
LIGETI György (1923-2006)
(H)
Ligeti György magyar zsidó
szülők gyermekeként született. 1941-43 között a
klausenburgi konzervatóriumban tanult Farkas
Ferencnél, 1945-49-ig pedig a budapesti Zeneakadémián
szintén Farkasnál, valamint Veress Sándornál,
Járdányi Pálnál és Bárdos Lajosnál. Nemsokkal később
megalkotta mikropolifóniáját, mely később zeneművei
egyik legalapvetőbb elemévé vált. Korai műveiben,
mint pl. az "Éjszaka - Reggel" című acappella
kórusműben, illetve első, nyugaton is sikeres munkája
az "Apparitions" már jól példázza rendkívül egyéni
stílusát.
1956 decemberében, a forradalom után elhagyta az
országot művészi és politikai okokból. Kölnben, a
Nyugat-Német Rádió elektronikus zenei stúdióiban
szabadúszóként végzett munkája során 1987-58 között
részletesen tanulmányozta Karlheinz Stockhausen,
Mauricio Kagel és Pierre Boulez munkásságát, aminek
zenei kifejeződése 1958-as, "Artikulation" című
munkájában figyelhető meg. Az "Artikulation" és a
nagyzenekarra írt, 1961-es "Atmospheres" azonnal
meghozta számára az ismertséget a nyugat-európai
zenei életben. Miután hosszú ideig tanított különböző
országokban, végül a hamburgi Musikhochschuléban lett
professzor, ahol 1973-tól 1989-ig zeneszerzést
tanított.
1974-től 79-ig komponálta egész estés színpadi
darabját, a "Le Grand Macabre"-t, amely Michel de
Ghelderode meséjét veszi alapul, és amelynek
megvalósítása már hosszú időn keresztül
foglalkoztatta Ligetit. Ligeti komplex poliritmikus
zeneszerzési technikája képezte az alapját azon
műveinek, melyeket az 1980-as és 1990-es években írt
(ilyen például az "Etudes pour piano", amelyet
1985-ben kezdett írni, a "Concerto for piano and
orchestra", amely 1985-1988 között készült, a
"Concerto for violin and orchestra", amely 1990-1992
között íródott és a "Sonata for viola solo", mely
1991-199 között keletkezett).
Ligeti számos díj, kitüntetés és cím birtokosa,
melyek művészi, tanári és - egy teljes generáció
tanúsítja - mentori kiválóságát bizonyítják. Tagja
egyebek közt a Hamburgi Szabad Művészeti Akadémiának
és a Bajor Művészeti Akadémiának, továbbá 1974 óta az
Order Pour le mérite´ of Science and Art birtokosa.
1988-ban Párizsban a ´Commandeur dans l´Ordre
National des Arts et Lettres´ cím birtokosa lett.
Szintén 1988-ban kapta a ´Prix de composition
musicale de la Fondation Prince Pierre de Monaco´
elismerést. 1991-ben a Balzan Foundation and the
Praemium Imperiale zenei díját ítélték neki, 1993-ban
Ernst-von-Siemens zenei díjjal jutalmazták, 1996-ban
pedig az UNESCO-IMC (International Music Council)
zenei díját érdemelte ki. 1997-ben a Román Akadémia
tiszteletbeli tagjainak sorába lépett. A Párizsi
Művészeti Akadémia "Associé étranger"-vé, azaz
tiszteletbeli taggá nevezte ki 1998-ban. 2000 október
9-én Ligeti megkapta a Sibelius-díjat a helsinki
Jenny és Antti Wihuri Alapítványtól, 2001-ben pedig a
Kyoto-díjat adományozták neki életművének
elismeréseként. Határokon átívelő zeneszerzői
munkásságáért XVI. Károly Gusztáv svéd király
2004-ben Polar-díjat adományozott Ligetinek.
A kozmopolita Ligeti Hamburgban és Bécsben élt és
alkotott.
|
|
|
Karlheinz Stockhausen (1928)
(D)
Karlheinz Stockhausen a Köln
melletti Mödrath mellett született 1928-ban.
1947-1951-ig a kölni zeneművészeti főiskolán tanult,
1951-ben részt vett a darmstadti nyári kurzuson,
1951-1953 között Messiaen tanítványa volt Párizsban,
majd 1954-1956 a bonni egyetemen fizikát és
akusztikát hallgatott. 1957-től tanított a darmstadti
kortárszenei kurzuson, majd ezt követően számos
előadást és konertet adott Európa/szerte és
Észak/Amerika különböző városaiban.
Stockhausen szakított a korábbi kompozíciós
hagyományokkal, technikája kezdetben Messiaen és
Webern szerializmusának befolyása alatt állt, később
az elektronikus hangkeltés felé fordult. Mindemellett
fontos hangsúlyt fordít a hangzás akusztikai és
esztétikai lehetőségeinek kutatására, és meghatározó
szerepet szán az előadóknak művei különböző
“paramétereinek” meghatározásában. Ilyen például a
Zyklus, ahol az előadóművész tetszés szerint
megválaszthatja, hogy a partitúra mely oldalán kezdi
a művet, olvashatja a kottát az oldal tetejétől vagy
a végéről, illetve jobbról vagy balról.
Legtöbb művét az alkotóelemek szimultán és folyamatos
szembeállítása jellemzi: a Kontrapunkte-ban (1953),
Stockhausen egyik első, nemzetközi sikereket is
aratott művében a hangszereket masszív hangtömeggel
konfrontálja; a Gruppen-ben (1959), ahol a harsonák
és különböző tempójú futamok három nagyzenekar
közötti váltakozása térbeli hatást kelt.
Stockhausen a mai napig több mint 300 művet
komponált. Világszerte tizenkét művészeti és
tudományos akadémia tagja. Számos elismerésben és
kitüntetéseben részesült, többek között 2001-ben a
Polar Music Stockhauzent a kortárszenei élet immáron
több mint fél évszázada meghatározó személyiségének
nevezte, és “állandóan megújuló kreativitással”
jellemezte.
|
|