Karlheinz STOCKHAUSEN: Mantra
Karlheinz Stockhausen munkássága ma már zenetörténeti jelentőséggel bír. Zenei gondolatainak frissessége azonban máig inspiráló hatású, ötleteiből még hosszú ideig meríthet sok generáció.
Mantra című darabja 1970-ben keletkezett, s ugyanebben az évben mutatták be Donaueschingenben. A darab az első, melynek komponálásához a formula elvet alkalmazza a szerző. Az ötlet Osakában, a világkiállításon jutott eszébe, ahol a gömb auditóriumban 50 napon keresztül játszotta (és egyidejűleg figyelmesen hallgatta) addig írt műveit. Az így szerzett tapasztalatok alapján az aleatóriát és a szabad improvizációt maga mögött hagyva olyan egyedülálló, rövid zenei formulát, valamiféle zenei magot képzel, amely a DNA-hoz hasonlóan programozva van, különböző zenei elemek sokasága bontható ki belőle, s így hosszú időre, akár 50-60 percre is ki lehet nyújtani.

A darabban két külső, furcsa identitású "szereplő" – egy-egy ringmodulátor – szegődik a zongoristák mellé, hogy a zongorahangokból új hangmagasságokat és hangszíneket generáljanak. A ringmoduláció vezérlő szinuszhang frekvenciája úgy változik, hogy folyamatosan érezni lehet a modulált hangok konszonáns-disszonáns váltakozásának "légzésütemeit", amely a szinusz hangok és a modulált zongora hangok pontosan hangolt kapcsolatának eredménye. Az így létrejövő hangzások néhol Cage preparált zongoráját idézik.

1970-ben a ringmodulációt analóg berendezések segítségével keltették. 2008-ban az analóg hardvert interaktív szoftverre cseréli a harmadik, a színpadon láthatatlan előadó.
A mű szertartás-szerű folyamatát humorral teli pillanatok tarkítják, melyek forrása részben a harmadik, kiismerhetetlen, mégis komoly befolyással bíró “zenész”, részben pedig a játékosok maguk.


[<<< VISSZA a műleírásokhoz]